Az Apple Silicon megjelenése az Apple számítógépek új korszakát nyitotta meg. Ennek oka, hogy lényegesen nagyobb teljesítményt és alacsonyabb energiafogyasztást kaptunk, ami új életet lehelt a Mac-ekbe, és jelentősen növelte népszerűségüket. Mivel az új chipek főként lényegesen gazdaságosabbak az Intel processzoraihoz képest, még a híres túlmelegedési problémáktól sem szenvednek, és gyakorlatilag mindig "hűvös fejjel" vannak.
Miután egy újabb, Apple Silicon chipet tartalmazó Mac-re váltott, sok Apple-felhasználó meglepődve tapasztalta, hogy ezek a modellek nem is melegszenek fel lassan. Egyértelmű bizonyíték például a MacBook Air. Annyira gazdaságos, hogy teljesen nélkülözi az aktív hűtést ventilátor formájában, amire korábban egyszerűen nem lett volna lehetőség. Ennek ellenére az Air könnyen megbirkózik például a játékkal. Végül is erre világítottunk rá cikkünkben játék MacBook Airen, amikor több címet is kipróbáltunk.
Miért nem melegszik túl az Apple szilícium?
De térjünk át a legfontosabbra, vagyis arra, hogy az Apple Silicon chippel ellátott Macek miért nem melegszenek fel annyira. Számos tényező szól az új chipek mellett, amelyek később szintén hozzájárulnak ehhez a nagyszerű tulajdonsághoz. Az elején érdemes megemlíteni az eltérő architektúrát. Az Apple Silicon chipek az ARM architektúrára épülnek, ami jellemző például a mobiltelefonokban való használatra. Ezek a modellek lényegesen gazdaságosabbak, és könnyedén megbírják az aktív hűtést anélkül, hogy a teljesítményük bármilyen módon csökkenne. Az 5nm-es gyártási eljárás alkalmazása is fontos szerepet játszik. Elvileg minél kisebb a gyártási folyamat, annál hatékonyabb és gazdaságosabb a chip. Például a hatmagos Intel Core i5 3,0 GHz-es frekvenciájával (Turbo Boosttal akár 4,1 GHz-ig), amely a jelenleg forgalmazott Intel CPU-val ellátott Mac minit veri, 14 nm-es gyártási folyamaton alapul.
Nagyon fontos paraméter azonban az energiafogyasztás. Itt közvetlen összefüggés érvényes: minél nagyobb az energiafogyasztás, annál valószínűbb, hogy további hőt termel. Végtére is, pontosan ezért fogad az Apple arra, hogy a magokat gazdaságosra és erőteljesre osztja fel chipjeiben. Összehasonlításképpen vehetjük az Apple M1 lapkakészletet. 4 nagy teljesítményű, 13,8 W-os maximális fogyasztású magot és 4 gazdaságos, mindössze 1,3 W-os maximális fogyasztású magot kínál. Ez az alapvető különbség játssza a főszerepet. Mivel a normál irodai munka során (internetezés, e-mail írás stb.) a készülék gyakorlatilag semmit sem fogyaszt, ezért értelemszerűen nincs módja felmelegedni. Ellenkezőleg, az előző generációs MacBook Air fogyasztása 10 W lenne ilyen esetben (a legalacsonyabb terhelés mellett).
Optimalizálás
Bár az Apple termékei papíron nem néznek ki a legjobban, mégis lélegzetelállító teljesítményt nyújtanak, és többé-kevésbé problémamentesen teljesítenek. De ennek kulcsa nem csak a hardver, hanem a jó optimalizálás szoftverrel kombinálva. Pontosan erre építi az Apple évek óta iPhone-jait, és most ugyanezt a hasznot viszi át az Apple számítógépek világába is, amelyek saját lapkakészleteivel együtt teljesen új szintre lépnek. Az operációs rendszer magával a hardverrel történő optimalizálása tehát meghozza gyümölcsét. Ennek köszönhetően maguk az alkalmazások valamivel kíméletesebbek és nem igényelnek ekkora teljesítményt, ami természetesen csökkenti a fogyasztásra és az azt követő hőtermelésre gyakorolt hatásukat.
Nagyon vicces összehasonlítani egy "százados" i5-öt 14 nm-en a jelenlegi SoC-okkal 5/4 nm-en. Az "almás szilícium" architektúra önmagában biztosan nem lenne akkora teljesítmény (még a jelenlegi i5-höz hasonlóan). Az Apple speciális gyorsítókra (koprocesszorokra) fogadott. Az operációs rendszer említett optimalizálása a SoC-jukon így hozza a "lélegzetelállító" teljesítményt. De - ha olyan alkalmazást használt, amelyhez az "apple szilícium" nem rendelkezik társprocesszorral, akkor a teljesítmény csökken, és alig lesz a leglassabb i3 szintjén. Másrészt a fent említett i5 "egyformán gyengén" teljesít minden típusú feladatban (nem számítva a tragikus grafikáját). Persze nem azt mondom, hogy az "almás szilikon" SoC-k rosszak, csak a különbséget magyarázom. Az x86 egyszerűen húzza a kompatibilitást 1976 óta (!), tehát az akkori szoftverek a mai x86-os CPU-kon/SoC-kon is futhatnak. Ami az x86 „lassúságának” egyik problémája az „alma-optimalizált” aarch64 architektúrához képest…
Nos, az Intel önmagát okolhatja ezért, mert folyamatosan ad ki új processzorokat 14 nm-es processzorokkal. Ha összevetjük az egyes új processzorok teljesítményét, nem is látszik jelentősebb évről évre elmozdulás! Az Intel egy kicsit megpihent a babérjainkon, és most fizetnek érte.
*14nm-es gyártási folyamattal